Rövid ciklusú tanári mesterképzés - 2022 szeptemberi évfolyam

NEM TANÁRI MESTERKÉPZÉST KÖVETŐEN UGYANAZON SZAKMÁBÓL A KÖZÉPISKOLAI TANÁRI SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSE

(2 FÉLÉV, 60 KREDIT)

 

ÖSSZEFÜGGŐ EGYÉNI ISKOLAI GYAKORLAT

Az adott szakhoz tartozó tárgy tanításával kapcsolatos gyakorlat során a jelöltek a tantárggyal összefüggő tanári munka megfigyelését, elemzését végzik, illetve az önállóan megtartott órák, foglalkozások keretében a tanárjelölt hallgatók bizonyítják tanári felkészültségüket, alkalmasságukat.

A gyakorlat teljesítésére minden szakképzettség esetében a tanév tavaszi vagy őszi félévében február és március, illetve október és november folyamán kerülhet sor.

Tantárgyfelvétel

A tanárjelöltek az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatot és a portfóliót a teljesítés félévében az alábbi kóddal és tantárgyi megnevezéssel vehetik fel a Neptun-rendszerben.

Tantárgykód

Tantárgy

Kredit

Számonkérés

BTTK4000OMAL

Összefüggő egyéni iskolai gyakorlat

20

G

BTTK4001OMAL

Kísérő szeminárium

2

G

BTTK5500OMAL

Portfólió

2

G

Jelentkezés

A tanítási gyakorlatra történő jelentkezés és a beosztás a Pedagógusképző Központban történik az ott kiírt rend szerint. A jelentkezőket a Pedagógusképző Központ a Debreceni Egyetem gyakorló- és partneriskoláiba osztja be. A beosztásnál – amennyire lehetséges – figyelembe vesszük az utazási távolságokat, de egyéni kérelmeknek csak korlátozottan tudunk helyt adni. A gyakorlatot a jelöltek saját iskolájukban nem teljesíthetik.

Követelmények

Az összefüggő egyéni iskolai gyakorlat 60 óra, amely magában foglal kötelezően:

  • 20 önállóan megtartott órát,
  • 20 óra hospitálást,
  • 10 óra tanításon kívüli iskolai tevékenységet (pl. szakkör, osztályfőnöki óra, diákönkormányzat, szülői értekezlet, nevelőtestületi értekezlet, szakmai munkaközösségi megbeszélések stb.)
  • és 10 óra iskolán kívüli tevékenységet, mely során a hallgatók megismerkednek a külső szakintézmények (Klebelsberg Központ Debreceni Tankerület, HBM Kormányhivatal Oktatási Főosztály, Oktatási Hivatal Debreceni Pedagógiai Oktatási Központ, DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központja, Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium) munkájával;

A mentortanár egyéni programot állít össze a jelölt számára, amely a következő elemeket tartalmazza:

  • az óratartási feladatok megtervezése, értékelése, a dokumentáció megbeszélése, a zárótanítás előkészítése;
  • az iskolai dokumentumok (pedagógiai program, helyi tanterv, tanmenet, e-napló stb.), a speciális és differenciált foglalkoztatás, és ezek dokumentációjának megismerése;
  • a választott tanításon kívüli tevékenységek programjának megbeszélése és dokumentálása.
  • A mentortanár a jelölt iskolai gyakorlatáról összefoglaló írásos értékelést készít, és javaslatot tesz a tanítási gyakorlat jegyére. Az értékelést az iskola küldi el a Pedagógusképző Központnak, annak egy példányát a jelölt is megkapja.
  • A gyakorlat teljesítésének igazolását a Neptun-rendszerben a Pedagógusképző Központ végzi.

Portfólió

A 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet 1. mellékletének 4.5. pontja szerint az új típusú tanári mesterképzés hallgatóinak is portfóliót kell készíteniük. A portfólió lényegét tekintve olyan dokumentumok gyűjteménye, amely megvilágítják valakinek egy területen szerzett tudását, fejlődését.

A tanárképzésben a portfólió alkalmazása azt a célt szolgálja, hogy a tanárjelöltnek módja legyen arra, hogy sokoldalúan és hosszabb időn keresztül mutathassa be szakmai fejlődését, tanári kompetenciáinak (ki)alakulását.

A portfólió ennek eszköze oly módon, hogy a jelölt benne gyűjti össze a tanulásának, fejlődésének menetét bemutató dokumentumokat.

Milyen dokumentumokat kell összegyűjteni a portfólióban?

  • a „Pedagógiai folyamat 2.” tárgyból készült témazáró feladatlap;
  • szakmódszertanos anyagok;
  • a második félévből legalább 2 hospitálási jegyzőkönyv, amelyek lehetőség szerint 1-1 eltérő évfolyamú, és képzési irányú csoportban (pl. gimnázium, szakgimnázium, tagozatok, speciális programú osztályok) meglátogatott órák tapasztalatait tartalmazzák;
  • a második félévből legalább 2 (lehetőleg eltérő hallgatói csoportban megtartott) óra vázlata, valamint az órát követő megbeszélés mentortanártól és lehetőség szerint hallgatótársaktól származó reflexiói, valamint a zárótanítási óraterv és a zárótanításról készült jegyzőkönyv;
  • a portfólióhoz mellékelni kell a felhasznált eszközöket vagy azok fényképét (pl. szókártyák, feladatlapok, modellek, prezentáció stb.);
  • a gyakorlóhely maximum egy oldalas bemutatása;
  • a tanítási órákon kívüli tevékenységek tapasztalatainak összefoglalása (maximum 4 oldal);
  • az iskolán kívüli tevékenységek tapasztalatainak összefoglalása a gyakorlóhely és az intézmények kapcsolatának tükrében (maximum 2 oldal);
  • önértékelés (a fejlődés megítélése, a jövőre vonatkozó fejlesztési tervek stb.) (2-4 oldal);
  • a mentortanár szöveges értékelése;
  • minden olyan dokumentum, mely a hallgató fejlődését mutatja.

A kötelező elemek hiányában a portfólió értékelhetetlen!

A portfólió minden esetben a tartalomjegyzékkel kezdődik, és időrendben tartalmazza a dokumentumokat. Az összeállításkor kérjük figyelembe venni az értékelés szempontjait! A hospitálási jegyzőkönyvből ki kell derülnie a hospitálás helyének, idejének és a megfigyelési szempontoknak. Az adott gyakorlat szeminárium vezetője, illetve a mentortanár aláírásával igazolja a dokumentum készítésének időpontját. Az óravázlatokat a mentortanár ellenőrzi, és aláírásával előzetesen jóváhagyja.

A portfólióról a mentortanár készít bírálatot. A Neptunba bekerülő minősítést a pontszámból származtatott érdemjegy adja. A portfóliót a Pedagógusképző Központ által megadott határidőig kell feltölteni a megjelölt elérhetőségen (elearning.unideb.hu). A portfólió érdemjegyét a Pedagógusképző Központ rögzíti a Neptun-rendszerben.

A portfólió védésére a záróvizsga keretében kerül sor, és maximum 20 percben. A védés első tíz percében a hallgató ppt készítésével bemutatja a munkáját. Az ismertetés javasolt elemei:

  • A portfólió két érdekes, tanulságos dokumentumának bemutatása;
  • A képzés és/vagy a gyakorló félév alatt elsajátított új ismeretek, fogások bemutatása;
  • A fenti új ismeretek tükröződése a dokumentumokban;
  • Legalább két személyes elem bemutatása;
  • A fenti elemek lehetséges későbbi hasznosítása.

A védés második részében (tíz perc) a hallgató válaszol az értékelő és a bizottság által megfogalmazott kérdésekre, észrevételekre.

Értékelő lap (Nem tanári mesterképzést követően, 2 félév 60 kredit)

 

 

FŐISKOLAI SZINTŰ TANÁRI SZAKKÉPZETTSÉG BIRTOKÁBAN, UGYANAZON A SZAKTERÜLETEN, EGY SZAKON A KÖZÉPISKOLAI TANÁRI SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSE

 (2 FÉLÉV, 60 KREDIT)

 

ISKOLAI TANÍTÁSI GYAKORLAT

Az adott szakhoz tartozó tárgy tanításával kapcsolatos gyakorlat során a jelöltek a tantárggyal összefüggő tanári munka megfigyelését, elemzését végzik, illetve az önállóan tartott órák, foglalkozások keretében a tanárjelölt hallgatók bizonyítják tanári felkészültségüket, alkalmasságukat.

A gyakorlat teljesítésére minden szakképzettség esetében a tanév tavaszi vagy őszi félévében február és március, illetve október és november folyamán kerülhet sor.

Tantárgyfelvétel

A tanárjelöltek az iskolai gyakorlatokat, a portfóliót a teljesítés félévében az alábbi kóddal és tantárgyi megnevezéssel vehetik fel a Neptun-rendszerben:

Tantárgykód

Tantárgy

Kredit

Számonkérés

BTTK4500OMAL

Iskolai tanítási gyakorlat

2

G

BTTK5500OMAL

Portfólió

2

G

Jelentkezés

A tanítási gyakorlatra történő jelentkezés és a beosztás a Pedagógusképző Központban történik az ott kiírt rend szerint. A jelentkezőket a Pedagógusképző Központ a Debreceni Egyetem gyakorló- és partneriskoláiba osztja be. A beosztásnál – amennyire lehetséges – figyelembe vesszük az utazási távolságokat, de egyéni kérelmeknek csak korlátozottan tudunk helyt adni. A gyakorlatot a jelöltek saját iskolájukban nem teljesíthetik.

Követelmények

A gyakorlat öt munkanapját a jelölt az oktatási intézményben tölti. Az első nap szaktárgyi órákon hospitál, a következő négy nap önállóan tart meg órákat. A vezetőtanár és az iskola lehetőségeitől függően 5 óra hospitálás és 8–15 önállóan megtartott óra teljesítése kötelező.

  • A vezetőtanár közli a tanárjelölttel az órabeosztást;
  • A jelöltek az első nap hospitálási naplót vezetnek;
  • Az önállóan megtartott órákkal kapcsolatban óravázlatot készítenek. Az óravázlatokat a vezetőtanár ellenőrzi, és aláírásával előzetesen jóváhagyja;
  • A vezetőtanár mindennap megbeszélés formájában értékeli a tanárjelölt aznapi munkáját. Ennek tapasztalatait a jelölt a portfólióban rögzíti;
  • Az utolsó nap a vezetőtanár a jelölt tevékenységéről értékelést ír és javaslatot tesz a gyakorlati jegyre. Az értékelést az iskola küldi el a Pedagógusképző Központnak, annak egy példányát a jelölt is megkapja;
  • A gyakorlat teljesítésének igazolását a Neptun-rendszerben a Pedagógusképző Központ végzi;

Portfólió

A 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet 1. mellékletének 4.5. pontja szerint az új típusú tanári mesterképzés hallgatóinak is portfóliót kell készíteniük. A portfólió lényegét tekintve olyan dokumentumok gyűjteménye, amely megvilágítják valakinek egy területen szerzett tudását, fejlődését.

A tanárképzésben a portfólió alkalmazása azt a célt szolgálja, hogy a tanárjelöltnek módja legyen arra, hogy sokoldalúan és hosszabb időn keresztül mutathassa be szakmai fejlődését, tanári kompetenciáinak (ki)alakulását.

A portfólió ennek eszköze oly módon, hogy a jelölt benne gyűjti össze a tanulásának, fejlődésének menetét bemutató dokumentumokat.

Milyen dokumentumokat kell összegyűjteni a portfólióban?

  • szakmódszertanos anyagok;
  • a második félévből legalább 4 hospitálási jegyzőkönyv, amelyek lehetőség szerint 2-2 eltérő évfolyamú, és képzési irányú csoportban (pl. gimnázium, szakgimnázium, tagozatok, speciális programú osztályok) meglátogatott órák tapasztalatait tartalmazzák;
  • a második félévből legalább 4 (lehetőleg eltérő hallgatói csoportban megtartott) óra vázlata, valamint az órát követő megbeszélés mentortanártól és lehetőség szerint hallgatótársaktól származó reflexiói;
  • a portfólióhoz mellékelni kell a felhasznált eszközöket vagy azok fényképét (pl. szókártyák, feladatlapok, modellek, prezentáció stb.);
  • a gyakorlóhely maximum egy oldalas bemutatása;
  • önértékelés (a fejlődés megítélése, a jövőre vonatkozó fejlesztési tervek stb.);
  • a mentortanár szöveges értékelése;
  • minden olyan dokumentum, mely a hallgató fejlődését mutatja.

A kötelező elemek hiányában a portfólió értékelhetetlen!

A portfólió minden esetben a tartalomjegyzékkel kezdődik, és időrendben tartalmazza a dokumentumokat. Az összeállításkor kérjük figyelembe venni az értékelés szempontjait!

A hospitálási jegyzőkönyvekből ki kell derülnie a hospitálás helyének, idejének és a megfigyelési szempontoknak.

A mentortanár aláírásával igazolja a dokumentumok készítésének időpontját.

A portfólióról a mentortanár készít bírálatot. A Neptunba bekerülő minősítést a pontszámból származtatott érdemjegy adja. A portfóliót a Pedagógusképző Központ által megadott határidőig kell feltölteni a megjelölt elérhetőségen (elearning.unideb.hu). A portfólió érdemjegyét a Pedagógusképző Központ rögzíti a Neptun-rendszerben.

A záróvizsga eseményeként kerül sor a portfólió védésére. Ennek első tíz percében a hallgató ppt készítésével mutatja be munkáját. Az ismertetés javasolt elemei:

  • A portfólió két érdekes, tanulságos dokumentumának bemutatása;
  • A képzés és/vagy a gyakorló félév alatt elsajátított új ismeretek, fogások bemutatása;
  • A fenti új ismeretek tükröződése a dokumentumokban;
  • Legalább két személyes elem bemutatása;
  • A fenti elemek lehetséges későbbi hasznosítása.

A védés második részében (tíz perc) a hallgató válaszol az értékelő és a bizottság által megfogalmazott kérdésekre, észrevételekre.

 

Értékelő lap (Főiskolai szintű tanári szakképzettség birtokában, 2 félév 60 kredit)

 

 

EGYETEMI SZINTŰ, MESTERFOKOZATÚ VAGY FŐISKOLAI SZINTŰ TANÁRI SZAKKÉPZETTSÉG BIRTOKÁBAN AZ ÚJABB KÖZÉPISKOLAI TANÁRI SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSE

(4 FÉLÉV, 120 KREDIT)

 

ISKOLAI TANÍTÁSI GYAKORLAT

Az adott szakhoz tartozó tárgy tanításával kapcsolatos gyakorlat során a jelöltek a tantárggyal összefüggő tanári munka megfigyelését, elemzését végzik, illetve az önállóan tartott órák, foglalkozások keretében a tanárjelölt hallgatók bizonyítják tanári felkészültségüket, alkalmasságukat.

A gyakorlat teljesítésére minden szakképzettség esetében a tanév tavaszi vagy őszi félévében február és március, illetve október és november folyamán kerülhet sor.

Tantárgyfelvétel

A tanárjelöltek az iskolai gyakorlatokat, a portfóliót a teljesítés félévében az alábbi kóddal és tantárgyi megnevezéssel vehetik fel a Neptun-rendszerben:

Tantárgykód

Tantárgy

Kredit

Számonkérés

BTTK4500OMAL

Iskolai tanítási gyakorlat

2

G

BTTK5500OMAL

Portfólió

2

G

Jelentkezés

A tanítási gyakorlatra történő jelentkezés és a beosztás a Pedagógusképző Központban történik az ott kiírt rend szerint. A jelentkezőket a Pedagógusképző Központ a Debreceni Egyetem gyakorló- és partneriskoláiba osztja be. A beosztásnál – amennyire lehetséges – figyelembe vesszük az utazási távolságokat, de egyéni kérelmeknek csak korlátozottan tudunk helyt adni. A gyakorlatot a jelöltek saját iskolájukban nem teljesíthetik.

Követelmények

A gyakorlat öt munkanapját a jelölt az oktatási intézményben tölti. Az első nap szaktárgyi órákon hospitál, a következő négy nap önállóan tart meg órákat. A vezetőtanár és az iskola lehetőségeitől függően 5 óra hospitálás és 8–15 önállóan megtartott óra teljesítése kötelező.

  • A vezetőtanár közli a tanárjelölttel az órabeosztást;
  • A jelöltek az első nap hospitálási naplót vezetnek;
  • Az önállóan megtartott órákkal kapcsolatban óravázlatot készítenek. Az óravázlatokat a vezetőtanár ellenőrzi és aláírásával előzetesen jóváhagyja;
  • A vezetőtanár minden nap megbeszélés formájában értékeli a tanárjelölt aznapi munkáját. Ennek tapasztalatait a jelölt a portfólióban rögzíti;
  • Az utolsó nap a vezetőtanár a jelölt tevékenységéről értékelést ír és javaslatot tesz a gyakorlati jegyre. Az értékelést az iskola küldi el a Pedagógusképző Központnak, annak egy példányát a jelölt is megkapja;
  • A gyakorlat teljesítésének igazolását a Neptun-rendszerben a Pedagógusképző Központ végzi;

Portfólió

A 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet 1. mellékletének 4.5. pontja szerint az új típusú tanári mesterképzés hallgatóinak is portfóliót kell készíteniük. A portfólió lényegét tekintve olyan dokumentumok gyűjteménye, amely megvilágítják valakinek egy területen szerzett tudását, fejlődését.

A tanárképzésben a portfólió alkalmazása azt a célt szolgálja, hogy a tanárjelöltnek módja legyen arra, hogy sokoldalúan és hosszabb időn keresztül mutathassa be szakmai fejlődését, tanári kompetenciáinak (ki)alakulását.

A portfólió ennek eszköze oly módon, hogy a jelölt benne gyűjti össze a tanulásának, fejlődésének menetét bemutató dokumentumokat.

Milyen dokumentumokat kell összegyűjteni a portfólióban?

  • szakmódszertanos anyagok;
  • a második félévből legalább 4 hospitálási jegyzőkönyv, amelyek lehetőség szerint 2-2 eltérő évfolyamú, és képzési irányú csoportban (pl. gimnázium, szakgimnázium, tagozatok, speciális programú osztályok) meglátogatott órák tapasztalatait tartalmazzák;
  • a második félévből legalább 4 (lehetőleg eltérő hallgatói csoportban megtartott) óra vázlata, valamint az órát követő megbeszélés mentortanártól és lehetőség szerint hallgatótársaktól származó reflexiói;
  • a portfólióhoz mellékelni kell a felhasznált eszközöket vagy azok fényképét (pl. szókártyák, feladatlapok, modellek, prezentáció stb.);
  • a gyakorlóhely maximum egy oldalas bemutatása;
  • önértékelés (a fejlődés megítélése, a jövőre vonatkozó fejlesztési tervek stb.);
  • a mentortanár szöveges értékelése;
  • minden olyan dokumentum, mely a hallgató fejlődését mutatja.

A kötelező elemek hiányában a portfólió értékelhetetlen!

A portfólió minden esetben a tartalomjegyzékkel kezdődik, és időrendben tartalmazza a dokumentumokat. Az összeállításkor kérjük figyelembe venni az értékelés szempontjait!

A hospitálási jegyzőkönyvekből ki kell derülnie a hospitálás helyének, idejének és a megfigyelési szempontoknak.

A mentortanár aláírásával igazolja a dokumentumok készítésének időpontját.

A portfólióról a mentortanár készít bírálatot. A Neptunba bekerülő minősítést a pontszámból származtatott érdemjegy adja. A portfóliót a Pedagógusképző Központ által megadott határidőig kell feltölteni a megjelölt elérhetőségen (elearning.unideb.hu). A portfólió érdemjegyét a Pedagógusképző Központ rögzíti a Neptun-rendszerben.

A záróvizsga eseményeként kerül sor a portfólió védésére. Ennek első tíz percében a hallgató ppt készítésével mutatja be munkáját. Az ismertetés javasolt elemei:

  • A portfólió két érdekes, tanulságos dokumentumának bemutatása;
  • A képzés és/vagy a gyakorló félév alatt elsajátított új ismeretek, fogások bemutatása;
  • A fenti új ismeretek tükröződése a dokumentumokban;
  • Legalább két személyes elem bemutatása;
  • A fenti elemek lehetséges későbbi hasznosítása.

A védés második részében (tíz perc) a hallgató válaszol az értékelő és a bizottság által megfogalmazott kérdésekre, észrevételekre.

Értékelő lap (Egyetemi, mesterfokozatú vagy főiskolai szintű szakképzettség birtokában, 4 félév, 120 kredit) 

 

TANÍTÓI SZAKKÉPZETTSÉG BIRTOKÁBAN A KÖZÉPISKOLAI TANÁRI SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉPZÉS ISKOLAI TANÍTÁSI GYAKORLATA

(4 FÉLÉV)

A képzéssel párhuzamosan, gyakorlóiskolában vezetőtanár irányításával végzett önálló tanítási gyakorlat a tanulók nevelésével, oktatásával és az adott tanárszakhoz tartozó szaktárgyakkal kapcsolatos tanári munka szakos órákon történő megfigyelése, elemzése. A gyakorlat időtartama legalább 15 önállóan megtartott óra.

A gyakorlat menete

  • A középiskolai tanári szakképzettség megszerzésére irányuló képzésben a 3. félévben teljesítendő gyakorlatra a hallgató a Pedagógusképző Központban jelentkezik. A gyakorlat a kis óraszámú tantárgyak tekintetbe vételével az őszi félévben október 1. és november 30. között teljesíthető.
  • Az iskolai tanítási gyakorlat és az összefüggő egyéni iskolai gyakorlat egy félévben nem teljesíthető.
  • A tanítási gyakorlatokat a hallgató a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában, a DE Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiumában és a Debreceni Egyetem partneriskoláiban teljesíti.
  • A gyakorlat kezdetén a vezetőtanár részletes időbeosztást készít a gyakorlat egész menetére vonatkozóan.
  • A gyakorlat 15 önállóan megtartott órát, melynek teljesítése kötelező, és azt követő megbeszélést, valamint hospitálást (max. 5 óra) tartalmaz. A hallgató a megtartott és a hospitált órákról hospitálási naplót vezet, melynek hitelességét a vezetőtanár igazolja.
  • A vezetőtanár jelen van a jelölt önállóan megtartott óráin.
  • Az utolsó önállóan megtartott óra zárótanításnak minősül, melyre az egyetemi szaktanácsadó és a szakmódszertanos oktató meghívást kap(hat).
  • Az egész gyakorlat és a zárótanítás figyelembe vételével a vezetőtanár szöveges értékelést készít és érdemjegyet ad. Az érdemjegyet a Pedagógusképző Központ vezeti be a hallgató Neptunjába.
  • A zárótanítási óraterv és a zárótanításról készült jegyzőkönyv, valamint a tanítási gyakorlatról készült értékelés a portfólió részét képezi.
  • A gyakorlatra vonatkozó konkrét határidőket minden félév elején a Pedagógusképző Központ teszi közzé.

 

Értékelő lap (Tanító szakképzettség birtokában, 4 félév)

 

TANÍTÓI SZAKKÉPZETTSÉG BIRTOKÁBAN A KÖZÉPISKOLAI TANÁRI SZAKKÉPZETTSÉG MEGSZERZÉSÉRE IRÁNYULÓ KÉPZÉS ÖSSZEFÜGGŐ EGYÉNI ISKOLAI GYAKORLATA

(4 FÉLÉV)

 

Az adott szakhoz tartozó tárgy tanításával kapcsolatos gyakorlat során a jelöltek a tantárggyal összefüggő tanári munka megfigyelését, elemzését végzik, illetve az önállóan megtartott órák, foglalkozások keretében a tanárjelölt hallgatók bizonyítják tanári felkészültségüket, alkalmasságukat.

A gyakorlat teljesítésére minden szakképzettség esetében a tanév tavaszi félévében február és március folyamán kerülhet sor.

Tantárgyfelvétel

A tanárjelöltek az összefüggő egyéni iskolai gyakorlatot és a portfóliót a teljesítés félévében az alábbi kóddal és tantárgyi megnevezéssel vehetik fel a Neptun-rendszerben.

Tantárgykód

Tantárgy

Kredit

Számonkérés

BTTK4000TOMAL

Összefüggő egyéni iskolai gyakorlat

20

G

BTTK4001OMAL

Kísérő szeminárium

2

G

BTTK5500OMAL

Portfólió

2

G

Jelentkezés

A tanítási gyakorlatra történő jelentkezés és a beosztás a Pedagógusképző Központban történik az ott kiírt rend szerint. A jelentkezőket a Pedagógusképző Központ a Debreceni Egyetem gyakorló- és partneriskoláiba osztja be. A beosztásnál – amennyire lehetséges – figyelembe vesszük az utazási távolságokat, de egyéni kérelmeknek csak korlátozottan tudunk helyt adni. A gyakorlatot a hallgatók saját iskolájukban nem teljesíthetik.

Követelmények

Az összefüggő egyéni iskolai gyakorlat 60 óra, amely magában foglal kötelezően 20 önállóan megtartott órát, 20 óra hospitálást, 10 óra tanításon kívüli iskolai tevékenységet (pl. szakkör, osztályfőnöki óra, diákönkormányzat, szülői értekezlet, nevelőtestületi értekezlet, szakmai munkaközösségi megbeszélések stb.) és 10 óra iskolán kívüli tevékenységet, mely során a hallgatók megismerkednek a külső szakintézmények (Klebelsberg Központ Debreceni Tankerület, HBM Kormányhivatal Oktatási Főosztály, Oktatási Hivatal Debreceni Pedagógiai Oktatási Központ, DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központja, Debreceni Deák Ferenc Tehetségfejlesztő Középiskolai Szakkollégium) munkájával;

  • A mentortanár egyéni programot állít össze a jelölt számára, amely a következő elemeket tartalmazza:
  • az óratartási feladatok megtervezése, értékelése, a dokumentáció megbeszélése;
  • az iskolai dokumentumok (pedagógiai program, helyi tanterv, tanmenet, e-napló stb.), a speciális és differenciált foglalkoztatás, és ezek dokumentációjának megismerése;
  • a választott tanításon kívüli tevékenységek programjának megbeszélése és dokumentálása.
  • A mentortanár a jelölt iskolai gyakorlatáról összefoglaló írásos értékelést készít, és javaslatot tesz a tanítási gyakorlat jegyére. Az értékelést az iskola küldi el a Pedagógusképző Központnak, annak egy példányát a jelölt is megkapja.
  • A gyakorlat teljesítésének igazolását a Neptun-rendszerben a Pedagógusképző Központ végzi.

Portfólió

A 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet 1. mellékletének 4.5. pontja szerint az új típusú tanári mesterképzés hallgatóinak is portfóliót kell készíteniük. A portfólió lényegét tekintve olyan dokumentumok gyűjteménye, amely megvilágítják valakinek egy területen szerzett tudását, fejlődését.

A tanárképzésben a portfólió alkalmazása azt a célt szolgálja, hogy a tanárjelöltnek módja legyen arra, hogy sokoldalúan és hosszabb időn keresztül mutathassa be szakmai fejlődését, tanári kompetenciáinak (ki)alakulását.

A portfólió ennek eszköze oly módon, hogy a jelölt benne gyűjti össze a tanulásának, fejlődésének menetét bemutató dokumentumokat.

Milyen dokumentumokat kell összegyűjteni a portfólióban?

  • a „Pedagógiai folyamat 2.” tárgyból készült témazáró feladatlap;
  • szakmódszertanos anyagok;
  • a 4 féléves képzésben a negyedik félévből legalább 2 hospitálási jegyzőkönyv, amelyek lehetőség szerint 1-1 eltérő évfolyamú és képzési irányú csoportban (pl. gimnázium, szakgimnázium, tagozatok, speciális programú osztályok) meglátogatott órák tapasztalatait tartalmazzák;
  • a negyedik, illetve az ötödik félévből legalább 2 (lehetőleg eltérő hallgatói csoportban megtartott) óra vázlata, valamint az órát követő megbeszélés mentortanártól és lehetőség szerint hallgatótársaktól származó reflexiói, valamint a harmadik, illetve a negyedik félévből, a tanítási gyakorlat keretében elkészített zárótanítási óraterv és a zárótanításról készült jegyzőkönyv;
  • a portfólióhoz mellékelni kell a felhasznált eszközöket vagy azok fényképét (pl. szókártyák, feladatlapok, modellek, prezentáció stb.);
  • a gyakorlóhely maximum egy oldalas bemutatása;
  • a tanítási órákon kívüli tevékenységek tapasztalatainak összefoglalása (maximum 4 oldal);
  • az iskolán kívüli tevékenységek tapasztalatainak összefoglalása a gyakorlóhely és az intézmények kapcsolatának tükrében (maximum 2 oldal);
  • önértékelés (a fejlődés megítélése, a jövőre vonatkozó fejlesztési tervek stb.) (2-4 oldal);
  • a mentortanár szöveges értékelése;
  • minden olyan dokumentum, amely a hallgató fejlődését mutatja.

A kötelező elemek hiányában a portfólió értékelhetetlen!

A portfólió minden esetben a tartalomjegyzékkel kezdődik, és időrendben tartalmazza a dokumentumokat. Az összeállításkor kérjük figyelembe venni az értékelés szempontjait! A hospitálási jegyzőkönyvből ki kell derülnie a hospitálás helyének, idejének és a megfigyelési szempontoknak. Az adott gyakorlat szeminárium vezetője, illetve a mentortanár aláírásával igazolja a dokumentum készítésének időpontját. Az óravázlatokat a mentortanár ellenőrzi, és aláírásával előzetesen jóváhagyja.

A portfólióról a mentortanár készít bírálatot. A Neptunba bekerülő minősítést a pontszámból származtatott érdemjegy adja. A portfóliót a Pedagógusképző Központ által megadott határidőig kell feltölteni a megjelölt elérhetőségen (elearning.unideb.hu). A portfólió érdemjegyét a Pedagógusképző Központ munkatársa rögzíti a Neptun-rendszerben.

A portfólió védésére a záróvizsga keretében kerül sor. A védés első tíz percében a hallgató ppt készítésével bemutatja a munkáját. Az ismertetés javasolt elemei:

  • A portfólió két érdekes, tanulságos dokumentumának bemutatása;
  • A képzés és/vagy a gyakorló félév alatt elsajátított új ismeretek, fogások bemutatása;
  • A fenti új ismeretek tükröződése a dokumentumokban;
  • Legalább két személyes elem bemutatása;
  • A fenti elemek lehetséges későbbi hasznosítása.

A védés második részében (tíz perc) a hallgató válaszol az értékelő és a bizottság által megfogalmazott kérdésekre, észrevételekre.

Értékelő lap (Tanítói szakképzettség birtokában 4 félév)

 

TOVÁBBI DOKUMENTUMOK A RÖVID CIKLUSÚ TANÁRI MESTERKÉPZÉS GYAKORLATAIHOZ

Zárótanítási jegyzőkönyv 

Zárótanítási óraterv

Befogadó nyilatkozat rövid ciklusú tanári mesterképzés gyakorlataira 

Munkanapló - Rövid ciklusú tanári mesterképzés – Iskolai tanítási gyakorlat

Munkanapló - Rövid ciklusú tanári mesterképzés – Összefüggő egyéni iskolai gyakorlat 

Legutóbbi frissítés: 2024. 08. 01. 09:24