Hírek

A teljes Debreceni Egyetem megmozdult az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika súlyos beteg szakorvosának, Subecz Leventének a gyógyításáért. Négy nap alatt már a fele gyűlt össze a mintegy 70 millió forintos, kizárólag Kínában elérhető sejtterápiás kezelésre. Banki utalás mellett az üres palackok visszaváltásával is lehet támogatni Levente gyógyulását.

A következő évek intézményfejlesztési terveiről, a közelgő, jubileumi yoUDay-ről és a DEAC-ról is beszélt Bács Zoltán rektor szerdán az FM90 Campus Rádió kihelyezett stúdiójában. A szerkesztőség délelőtt és délután is a gólyatáborból sugározta műsorát.

A mesterséges intelligencia új trendjeiről, a technológia innovatív lehetőségeiről, kihívásairól, az ezen a téren szerezhető ipari tanúsítványok, vizsgalehetőségek jelentőségéről tartottak nemzetközi szimpóziumot a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. Az AIDA AICET 2026 rendezvényen többek között a gépi tanulás, a nagy nyelvi modellek, az ágensalapú rendszerek tudományra gyakorolt hatásait foglalták össze a szakemberek.

Ötéves mandátummal, 2026. július 1-jétől Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja tölti be a Debreceni Egyetem oktatási elnöki posztját. Az újonnan létrehozott vezetési modellben az oktatási elnök célja, hogy egyetemi szinten összefogja és stratégiai irányt adjon az oktatás fejlesztésének, valamint olyan hallgatóközpontú, magas minőségű és rugalmas képzési rendszer továbbfejlesztésére törekszik, mely reagál a technológiai és munkaerőpiaci változásokra, versenyképes tudást biztosít a hallgatók számára.

A Debreceni Egyetem több szakembere kapott állami kitüntetést Szent István ünnepe alkalmából. Az elismeréseket Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke adta át az Országház Kupolacsarnokában rendezett ünnepségen.

Aszály, hőség, szélsőséges csapadék – a változó időjárási körülmények a növények természetes védekezőképességét is próbára teszik, miközben a termelőknek egyre szigorúbb gazdasági és környezetvédelmi elvárásoknak kell megfelelniük. A korszerű növényvédelemben ezért felértékelődik a megelőzés, a folyamatos monitoring, a pontos előrejelzés, valamint a digitális és precíziós technológiák alkalmazása. A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara ősztől növényvédelmi szakmérnök szakirányú továbbképzést indít, a jelentkezési határidő augusztus 28.

Befejeződött a Debreceni Nyári Egyetem, az egyhónapos kurzus alatt összesen 116 bizonyítványt adtak át a szervezők. A résztvevők fele négy hétig tanult magyarul, míg a másik fele két hét után váltotta egymást. A záróvizsga mindenkinek sikerült, így a nyelvtanulók boldogan tértek haza augusztus 15-én.

A hazai textil-, ruha-, bőr- és cipőipar nemzetközi szerepét, túlélési stratégiáit és jövőbeli kihívásait térképezi fel az a hiánypótló tanulmány, amelyért Molnár Ernő, a Debreceni Egyetem (DE) docense rangos elismerésben részesült. A DE és a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársai által készített tanulmány rávilágít arra, hogy miként egyensúlyoznak a hazai gyárak a növekvő költségek és a földrajzi közelség adta előnyök között a globális piacon.

Több mint húsz ország kutatóinak részvételével rendezte meg július 28-31. között nemzetközi konferenciáját a QS rangsor Education szakterületi listáján a világon a 7. helyet elfoglaló Education University of Hong Kong. Az eseményen a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara is képviseltette magát és bemutathatták az egyetemünkön zajló kutatásokat, illetve további együttműködési lehetőségekről is egyeztettek.

A látszólag tiszta felszíni vizek alacsony toxinkoncentrációja is végzetes lehet a növényvilág számára – világít rá a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar (TTK) Növénytani Tanszékének egyik legújabb kutatása. Az Environmental Pollution című szaklapban megjelent tanulmány sejt- és molekuláris szinten mutatja be, hogyan károsítják a növényi sejtek belső védelmi vonalait a környezetünkben előforduló mérgező anyagok és gyomirtók. A nemzetközi szinten is jelentős eredményeket a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díjával ismerték el.