Hírek

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatával közösen hatodik alkalommal szervezte meg nyári szakmai találkozóját. Az augusztus 29-31. között a Debreceni Egyetemen rendezett DOSZFESZT-en a hazai és határon túli doktorképző intézmények mintegy 150 magyar és külföldi PhD-hallgatója vett részt.

A Debreceni Egyetem Műszaki Karán elérhető képzéseket bemutató, népszerűsítő tábort tartottak középiskolásoknak az intézményben augusztus utolsó hetén. A három napos, ingyenes rendezvényen a 62 résztvevő érdeklődési területének megfelelően három nagyobb tudományterület közül választhatott, foglalkozhattak a jövő építészetével, gépek és járművek működésével, vagy azzal miként lehet hatékonyan irányítani egy műszaki projektet.

Debreceni középiskolások leginnovatívabb ötleteit jutalmazta a Debrecen Város Bálján felajánlott összeggel a Debreceni Egyetem, Debrecen önkormányzata, valamint a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A Tehetséges Tanulók projektmegvalósításának támogatására díjat tíz diák vehette át a Régi Városházán.

Kiemelkedő eredményt ért el az idei pótfelvételi eljárásban a Debreceni Egyetem. 2025-ben összesen csaknem ezer hallgató nyert felvételt az intézménybe a pótfelvételin, a 2025/26-os tanévtől így összességében több mint tizenkétezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait a DE-n.

Megkezdődött a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari rendezvénye, a 34. Farmer Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítás. A szombat estig tartó programon csaknem 200, az agráriumhoz kötődő kiállító mutatkozik be, egyebek mellett mezőgazdasági gépek, berendezések, fajtabemutatók, élelmiszerek, tudományos konferenciák és lovasverseny is várja az érdeklődőket.

Második ciklusát kezdheti meg hamarosan a Debreceni Egyetem Pedagógusképző Központjának élén Forisek Péter, aki újabb öt évre kapott megbízást Szilvássy Zoltán rektortól. A főigazgató szerint az osztatlan tanárképzésre, azon belül a természettudományi tanárképzésre jelentkezők létszámának növelése, a rövidciklusú tanárképzések stabilitásának megőrzése, valamint a hamarosan kezdődő, országos szintű tanártovábbképzések lebonyolítása lesz a legfontosabb feladat az elkövetkező években.

Tanulmánykötetével elnyerte a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Publikációs Díját Szirák Péter, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet professzora. A kiadvány a szerző elmúlt negyedszázad alatt született írásaiból nyújt válogatást.

Nyelvtudásmérési és -értékelési tréningre érkezett delegáció Üzbegisztánból a Debreceni Egyetemre (DE). Az angoltanárok augusztus 18-29. között a Türk Sarokban ismerkednek az intézmény oktatói által kifejlesztett vizsgamódszerrel, amelybe most első alkalommal nyerhetnek betekintést külföldi pedagógusok.

Egy hónap alatt mintegy százan tanultak és vizsgáztak a Debreceni Nyári Egyetemen. Az első kéthetes kurzus után negyvenegyen, a második két hét után ötvenegyen kaptak bizonyítványt. A résztvevők a magyar folklórral, több térség kulturális örökségével is megismerkedhettek.

Egyedülálló innovációt fejlesztenek a Debreceni Egyetem kutatói az antibiotikum-rezisztencia ellen. Az úgynevezett bakteriofág terápia bevezetésével nemcsak az állattenyésztők lélegezhetnek fel, hanem a kórházi fertőzések ellen is hatékonyan, mellékhatások nélkül vehetik fel a harcot az orvosok. Részletek a DE M. Tóth Ildikó Sajtóközpont saját gyártású tudományos, ismeretterjesztő sorozatának legújabb riportjában.