Köszöntő

Az idén 100 éves Debreceni Egyetem a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektetett a tanárképzésre. Intézményünk sok évtizede magasan képzett tanárokat bocsát ki, akik sikeresen helytálltak és helytállnak egyrészt a magyar közoktatás, a köznevelés és a művészeti oktatás különféle területein, másrészt ők alkották és alkotják ma is a tudományos és művészeti felsőoktatás legfontosabb bázisát. Egyetemünkön jelenleg a bölcsészettudományi-, a természettudományi-, a zeneművészeti és az informatikai karokon folyik tanárképzés. Tevékenységüket a Tanárképzési Központ koordinálja, szoros együttműködésben a gyakorlóiskolákkal, valamint a debreceni és más kelet-magyaroszági partneriskolákkal. Törekvésünk, hogy az eddigi regionális vezető szerepünket megőrizzük és a következő években tovább erősítsük. Célunk, hogy a közeljövőben minél több hallgatót vonzzunk a tanári pályára, amely, úgy tűnik, az életpályamodell kialakításával és a különféle ösztöndíjakkal (legfőképpen a Klebersberg-ösztöndíjjal) egyre csábítóbbnak tűnik a felsőoktatásba belépő ifjúság számára.

A Központ nemcsak a tanárképzésben részt vevő karok munkájának összehangolását és mindennapi tevékenységüket segíti, hanem a jelenlegi sokszínű képzés összecsiszolását, a kétciklusú és az osztatlan képzés feltételrendszerének kialakítását és működtetését is végzi. A Debreceni Egyetemen jelenleg kétféle tanárképzés folyik párhuzamosan. A kétciklusú képzés (az ún. bolognai rendszer) keretében, a közismereti tanárszakokon az alapképzés (BA, BSc) elvégzése, az ún. tanári minor szak – és azzal együtt a pedagógiai modulok – teljesítése után a hallgatók továbbléphetnek a két és fél éves mesterképzésbe, ahol immáron kétszakosként tanulhatnak. Egyetemünkön e képzési formában a következő szakokon lehet tanulni: angol, francia, latin, magyar, német, orosz, pedagógia, történelem (bölcsészettudomány), biológia, fizika, földrajz, kémia, matematika (természettudomány), informatika, könyvtárpedagógia (informatika). A zeneművésztanár és zenetanár szakokon a képzési idő két, illetve négy félév, a zenetanárképzés egyszakos. A közismereti és a zeneművész/zenetanár szakokon a képzés egyharmadában pedagógiai tárgyakat kell tanulni, kétharmadában pedig a szakos munka folyik. Ez a képzés kifutó jellegű, 2016 után már nem lehet rá jelentkezni.

2013-ban indult el az ún. osztatlan tanárképzés, amely egyetemi szinten 5+1 éves (itt közép-iskolai/zeneművészeti szakközépiskolai tanárokat képzünk), főiskolai nívón pedig 4+1 éves (ennek végén általános iskolai/zeneiskolai tanárokat bocsátunk ki). De vannak olyan tanárszakok, mint a hon- és népismeret, a könyvtárostanár, az erkölcstan- és etikatanár, a közösségi művelődés tanára, melyek képzési ideje 4+1 év, ám a megszerzett diploma általános iskolai és középiskolai szinten is feljogosít tanításra. A „plusz egy év” azt jelenti, hogy a hallgatók a tíz, ill. nyolc féléves egyetemi tanulmányaik után egy teljes tanévet az iskolákban tölthetnek, ahol testközelből tapasztalhatják meg a tanári pálya szépségeit (és nehézségeit), és leshetik el mentoraiktól, gyakorlatukat irányító tanáraiktól e szakma fortélyait. Már az eddigi két év tapasztalatai alapján is látszik, hogy ez a kétszakos képzési forma népszerű a diákok között, ráadásul egyre többen választananak olyan, első pillantásra meglepő, kétfajta szakterületet kombináló szakpárokat, mint pl. angol–matematika, német–kémia, magyar–matematika. Reméljük, a hozzánk érkező tanárjelöltek száma a közeljövőben emelkedni fog, ennek érdekében igyekszünk aktív hallgatói marketing tevékenységet folytatni, rendszeres tájékoztatókat és kedvcsináló előadásokat tartani az érdeklődő diákoknak – nemcsak a egyetem berkein belül, hanem ellátogatunk a régió sok iskolájába, és személyesen mutatjuk be az érdeklődő középiskolásoknak e pálya szépségeit.

Egyetemünkön jelenleg az angol, német, magyar, történelem, valamint a biológia, fizika, földrajz, kémia, matematika és az informatika azok a tanárszakok, amelyek egymással tetszés szerint párosíthatók. A hon- és népismeret, latin, orosz és könyvtárostanár szakokat csak az előbb felsorolt ún. első tanárszakok valamelyikéhez párosítva lehet választani. A Zeneművészeti Karon zeneművésztanár és zenetanár szakokon lehet tanulni. Reméljük, a közeljövőben a kínálatot tovább tudjuk bővíteni, akkreditációs eljárás alatt áll az erkölcstan- és etikatanár szak, és terveink között szerepel a közösségi művelődés tanára, valamint a francia, olasz, holland és finn szak indítása.

 

Legutóbbi frissítés: 2023. 04. 26. 10:55