Tudóstanár szakmai specializáció

Tudóstanár szakmai specializáció

A közoktatásban kialakított életpálya-modell nemcsak, hogy lehetővé teszi a mestertanárság elérését, hanem anyagilag is honorálja azt. Szeretnénk segíteni abban, hogy Önök közül a legjobbak, legérdeklődőbbek az egyetem elvégzése után bekerüljenek a PhD-képzésbe, ill. tanári életpályájukon hatékonyan foglalkozhassanak tudományos kérdésekkel. Ebből a megfontolásból indítottuk el a „tudóstanár-képzésünket”.

Mi a képzés lényege?

  • A képzés iránt érdeklődőknek a végzésig nyolc szakmai tantárgyat kell teljesíteniük.
  • Szándékosan nem kreditekben számolunk, mert ezek a tárgyak meghirdetésre kerülhetnek a BA/BSc, az MA/MSc, sőt akár a PhD-képzésből is, tehát a kreditmennyiségeket nehéz lenne összemérni.
  • Ezek a tárgyak a „rendes” képzésen felül értendők. Az alapelv: minden tárgyat csak egyszer lehet elszámolni, tehát ezek a szakmai szabadon választott kurzusokba nem számítanak bele.
  • Ezeket a kurzusokat az adott intézet/tanszék által meghirdetett kínálatból lehet felvenni (ezek külön kóddal jelennek meg a képzésben). Félévente egy-két tárgyról van szó.

Azoknak, akik még nem jelentkeztek:

Kik vehetik fel ezeket a kurzusokat?

  • Optimális esetben harmadévtől érdemes belépni ebben a képzésbe, de a negyed- és másodévesek is felvehetik. (Végzősük és elsősök már és még nem vehetik fel.)
  • A képzésbe félévkor is be lehet lépni!
  • A jelentkezők számának függvényében lehetnek korlátozások, ezek a tanulmányi eredményhez lesznek kötve.

Mi a jelentkezés módja?

  • Első lépésben Önöknek jelezni kell, hogy szeretnének részt venni ebben a képzésben. Ezt megtehetik személyesen Dr. Maticsák Sándor egyetemi tanárnál, vagy e-mailben: .
  • A következő lépésben Önök keressék meg a (leendő) témavezetőjüket, ill. a tanszékeken illetékes kollégákat (a kapcsolattartó személyek listáját tőle fogják megkapni).

Mit kapnak a képzés végén?

  • Ha teljesítik a nyolc tárgyat, Önök a Tanárképzési Központtól kapnak egy betétlapot a diplomájukhoz, melyben igazoljuk a tudóstanár szakmai specializáció teljesítését.  A PhD-felvételin ez bizonyos mértékig előnyt fog jelenteni Önöknek.

Mi történik akkor, ha valaki nem teljesíti a nyolc kurzust?

  • Semmi, egyszerűen kilép ebből a képzésből, nem kap érte betétlapot.

S még egy fontos kérdés: mennyibe kerül ez a képzés?

  • Mindez teljesen ingyenes. Önök ezt a képzési formát a többletkreditek terhére végezhetik.

Azoknak, akik már benne vannak a képzésben:

Mi a teendőjük a félév végén?

  • Kérjük, töltsék le a mellékelt adatlapot, s a gyakorlati jegy megszerzése, ill. a vizsgák sikeres letétele után írassák alá a tanárukkal, igazolandó, hogy Önök ezt a kurzust teljesítették. Ezt a papírt Önöknek kell megőrizni addig, amíg össze nem gyűlik a nyolc kurzusnyi mennyiség, s majd csak utána kell leadni a Tanárképzési Központban. (Érdemes beszkennelni, hogy a következő év(ek)ben ne kelljen keresgélni ezeket a könnyen elkallódó papírokat.)

Frissítés dátuma: 2020.03.30.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.